Vinnay Csaba

Sziasztok! Kilenc évesen kezdtem el zongorázni az állami zenesuliban. Sokáig jártam oda, nem is ment rosszul, de a legjobban mégis azt élveztem, amikor a kottát félretolva, hallás után próbálkozhattam az akkori slágerek megszólaltatásával. A "könnyű" műfajhoz fűződő nagyon korai vonzalmam egyébként bátyámnak, Péternek volt köszönhető. Még nem voltam 10, amikor már az ő nyakában tomboltam végig az LGT, V'Moto-Rock és Mini bulikat a Tabánban. Később aztán az ő zenekarai (Interview, Mohó Sapiens) jelentették az igazodási pontot számomra; igyekeztem ellesni tőle a billentyűs megoldásokat. A kezdeti rock-őrületem után szintén ő mutatta meg a Level 42 és a Matt Bianco zenéjét, amely két csapat soundja a mai napig alapélményt jelent számomra a popzenében. Innen aztán már csak egy(-két) lépés volt a jazz; hallgattam, tanultam (egy éven keresztül Kovács Attilától!). Aztán mindebből összegyúrva létrejött az a fúzió (jazz, funky, latin, rock), aminek a különböző módozatait "fogyasztom" a mai napig (és próbálom interpretálni is). A mai etalonok számora Sting, Donald Fagen (Steely Dan), Pat Metheny és Bob James, akinek zongora-improvizációi az érzelem és a mérnöki precizitás egyidejű leképeződései hangjegyekben... Több funky zenekarban ügyködtem már: Funk You, Mészió Funker, Funky Jumping (jelenleg is!) és Fánk!

zenekar, együttes, egyuttes, koncert, buli, zene, funky, funk, acid-jazz, acid, jazz, acidjazz, disco, hip-hop, hip hop, hiphop, soul, party, budapest, hungary