Németh Balázs

Sziasztok! Nehéz néhány szóban összefoglalni, hogy miért kezd az ember fia zenélni, és még nehezebb megfogalmazni, hogy miért nem lehet ettől az egésztől sohasem szabadulni. Csak azt érzed, mikor végre a színpadon vagy, hogy ezért születtél, ezért és igazán csak is ilyenkor ÉLSZ...

Persze nem kezdődik ennyire egyértelműen a sztori. Ha jól emlékszem első énektanárom zenekarunk egykori első dobosának édesanyja volt, aki hajdanán maga is operett énekesnő volt. Tisztán emlékszem arra percre, mikor az első énekóra után megfogalmazta, hogy valószínűleg sohasem lesz kultúrált énekhangom, és sokkal jobb lenne, ha mondjuk táncolnék... Persze most nem lennék itt, ha ezt akkor elhiszem, úgyhogy nem maradt más mint a Lenini út: tanulni, tanulni, tanulni...(megjegyzem, táncolni máig nem tudok normálisan). Kezdtem szép emlékű Naszvagyi Vili bácsinál (a Honvéd kórusból) 2 év opera hangképzéssel. Amikor aztán már tapinthatóan kezdett kialakulni némi rekeszizmom és szükségszerűen nem fulladtam meg egy közepesen hosszú legátós sortól, úgy döntöttem ideje olyan iskolát keresnem mely kicsit közelebb áll az általam preferált popos, jazzes stílushoz: 2,5 év Kovács Magda zenetanodájában. Őszintén szólva, nem vagyok benne biztos, hogy ez az időszak teljes mértékben a fejlődésemet szolgálta, de hát Isten neki... legalább volt viszonyítási alapom a későbbiekhez.

A minőségi váltást a Garay Attilánál eltöltött 1,5 év hozta meg. Azt a zenét akartam tanulni, amit példaképeim (Al Jarreau, George Benson, Bobby McFerrin) játszanak. Az öreg jazzer magánóráit több szempontból is nehéz feledni. Kicsit ugyan nehéz volt megszokni vak házőrzőkutyája folyamatos és abszolúte offbeat zongorának való ütközését, de minden esetre nagy iskola volt a rengeteg swinges, bluesos, latinos standard és természetesen a negyedórás szkettszólók.

Jelenleg olyan szerencsém van, hogy az elmúlt 2 évben Kővári Judit tanítványai közé tartozhatok. Túlzások nélkül állíthatom, hogy szinte minden olyan név megtalálható e szűk körben, kikre ebben az országban szakmailag felnézek. S hogy elég volt e a tanulásból? Nem. Határozottan nem. Minél előrébb jutok, annál szélesebbé válik a horizont a még ismeretlen felé. Hm... költői, nem? Hát igen... nem ma kezdtem.

Mindig éreztem, hogy valaki figyel rám ott fent, és nehéz pillanatokban egyengeti az utamat, ha kell pofont ad, ha kell, felsegít. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy soha nem vesztettem el a lelkesedésemet az elmúlt 11 évben, de valami/valaki mindig átlökött a holtpontokon. Volt ebben az időszakban millió vizsga, diploma, munkahelyek, ezer gond, mégis itt vagyunk. Biztos vagyok benne, hogy az egyik ilyen tényező a körülöttem lévő zenészek köre volt (Viktor, Dani, Bence, Robi). Nincs még egy olyan klubzenekar, amelyiknek tagjai ennyi idő óta nem változtak, és a viták, harcok ellenére ennyire támaszkodhatnának egymásra mind a zenében, mind a magánéletben.

Hogyan is kezdtem? Összefoglalni röviden, a nagy miértet? Így már sokkal egyszerűbb:

"I swing, therefore I am..."

Balázs

Ui.: Szabadidőmet (azt a nagyon keveset, amikor nem énekelek, vagy dolgozom) legszívesebben feketelőporos lövészettel töltöm. Ha érdekel a dolog, nézd meg az általam szerkesztett, Magyar Elöltöltő Fegyveres Lövész Szövetség honlapját: www.kapszli.hu